Sziasztok! Meghoztam az 5. részt. Szeretném megköszönni az újabb feliratkozókat, a kommenteket és az első díjamat, amit Reeny-től kaptam! Jó olvasást! xoxo: Jade
Bármennyire is nehezemre esett, muszáj volt így beszélnem Rebecca-val. Nem akartam megbántani, azt sem akartam, hogy megutáljon, de nem engedhetem magamhoz közel. Különben ugyanaz történne, mint legutóbb, az pedig iszonyú lenne. Szerencsére a kis csókuk Ashtonnal pont kapóra jött, így volt mit a fejéhez vágnom. Nem tudom, hogy Ash érez-e iránta valamit, vagy csupán miattam csókolta meg, de meg kell tudnom. Bekopogtam a szobájába, majd bementem.
- Bejöhetek?
- Már bejöttél - nevetett fel, mire én is nevetni kezdtem. Leültem az ágyára. - Uh, nagyon remélem, hogy nem valami nyálas, érzelgős csevejre készülsz!
- Honnan tudtad? - néztem kikerekedett szemekkel, de a végén elröhögtem magam. - Amúgy nem, csak kérdezni akarok valamit - rántottam meg a vállam.
- Kérdezz - ült fel az ágyán.
- Neked bejön Rebecca?
- Persze, kinek nem jön be? Csinos, okos, vicces és még zenélni is tud. Kell ennél több? - nevet.
- Értem - vakartam meg a tarkómat.
- Figyelj, ha zavar a dolog, akkor hagyom.
- Dehogy zavar, nekem nem jön be! - tiltakoztam.
- Ja, persze - paskolta meg a vállam. - Na, de megyek is megnézem mi van vele. Elég jól megbántottad.
- Te is tudod, hogy nem szándékosan.
- Persze, de akkor is. Kell valaki, aki megvigasztalja - kacsintott, majd kiment.
*Rebecca szemszöge*
Reggel a szokásosnál is korábban keltem, mivel nem tudtam aludni. Ashton még édesen szuszogott mellettem, nem volt szívem felkelteni, szóval úgy döntöttem, hogy elmegyek apuhoz. Régen nem volt valami fényes a viszonyunk. Miután elváltak anyával hozzáment egy boszorkányhoz, aki rögtön odacuccolt hozzánk a lányával. Ők keserítették meg az életemet. Apu persze erről semmit nem tud, szóval nem haragudhatok rá. Csak remélni tudom, hogy nem lesznek otthon. Halkan besurrantam a fürdőbe és lezuhanyoztam, majd felvettem egy fekete csőfarmert, fekete haspólót, a fekete Vans-omat és hozzá néhány szegecses karkötőt. Végezetül a fekete-piros kockás ingemet a derekamra kötöttem. Feltettem egy minimális sminket, a hajamat pedig kiengedve hagytam. Lementem a konyhába útközben pedig megláttam egy sapkát, amit volt bátorságom elvenni a helyéről és fordítva a fejemre tenni. A konyhába felkaptam egy almát és elindultam. Szerencsére nem laknak messze, így kb. negyed óra gyaloglás után ott is voltam. Mielőtt azonban apához mentem volna, bekopogtam Matty-hez, aki a szomszédban lakott.
- Becky! - nyitott ajtót Matt, és rögtön karjaiba vont.
- Szia Matty! - mosolyogtam.
- Gyere be - arrébb állt, míg én bementem, majd becsukta mögöttem az ajtót. - Mi járatban? - kérdezte mosolyogva és leült a kanapéra, én meg mellé.
- Sajnálom, hogy tegnap úgy leráztalak. Át akartam menni, de a fiúk elvittek az aqua parkba, és késő este értem csak haza.
- Semmi gond, megértem.
- Átjössz velem apuhoz?
- Szívesen mennék, de a nagyi megkért, hogy segítsek neki pakolni.
- Ó, persze. Megyek is, nem akartam zavarni - álltam fel a kanapéról.
- Sosem zavarsz - mosolygott.
- Majd később átnézhetnél, itt a címem - lefirkantottam neki a fiúk címét, megöleltem és átmentem a szomszédba. Becsöngettem, majd vártam, hogy ajtót nyissanak.
- Ó, szia! Micsoda kellemes meglepetés! - nyávogott Katherine, a féltestvérem.
- Ja. Apu itthon van?
- Apuci, Rebecca van itt! - kiáltotta el magát és elment. Beléptem a nappaliba és megpillantottam aput.
- Apa! - öleltem meg.
- Szia Becky! Mi szél hozott? - mosolygott kedvesen.
- Gondoltam megnézem hogy vagy, és elújságolom a jó hírt - vigyorogtam.
- Miféle jó hír?
- Turnézni fogok az Egyesült Államokban! - ujjongtam.
- Turnézni? Minek?
- Hogy népszerűbb legyek a tengeren túlon is?! - néztem amolyan "ez most komoly?" fejjel.
- Jaj, Rebecca. Hányszor mondtam már, hogy válassz másik szakmát! Az éneklésből nem lehet megélni - csóválta a fejét.
- Honnan tudod? Apa, mindig is ez volt az álmom! És most végre sikerült valóra váltanom.
- Persze, persze. Majd akkor is gondolj az álmodra, ha nem lesz hol laknod! - emelte fel a hangját.
- Köszönöm a támogatásodat! Persze, ha Kate csinál valamit az tökéletes, bármi is legyen az! - kiabáltam.
- Miről beszélsz, kislányom? Kate legalább tud reálisan gondolkodni, és nem hagyja elpazarolni az életét holmi éneklésre.
- Bármit is teszek, sosem leszek elég jó, igaz? - kérdeztem könnyes szemekkel.
- Becky! - jött volna közelebb, de én elléptem előle.
- Hagyj békén! - mondtam és elindultam haza. A könnyeimtől nem láttam rendesen, így szerencsésen neki mentem az egyik járókelőnek. Sűrű bocsánatkérések közepette fogtam egy taxit, majd lediktáltam a címet és elindultunk. Mikor megérkeztem, becsaptam magam mögött az ajtót, majd lecsúsztam a földre és sírni kezdtem.
- Becca, mi történt? - guggolt le mellém Ashton, mire megráztam a fejem, jelezve ezzel, hogy nem szeretnék róla beszélni. Felkapott az ölébe és elindult velem az emeletre. Ott letett az ágyamra, majd lefeküdt mellém. Fejem mellkasán pihentettem, ő meg a hajamat simogatta, és várta, hogy megnyugodjak. Mikor sírásom csillapodott, Ashton felé fordultam.
- Apa azt mondta, hogy az éneklés hülyeség. Azt hiszi csak elpazarlom az életemet. Nem ért meg engem.. - suttogtam.
- Amikor elkezdtem zenélni, az én apám is hasonló véleménnyel volt róla. Egy évet adott, hogy elérjek valamit, különben elküldött volna egyetemre. Ekkor csatlakoztam a srácokhoz. Az alatt az egy év alatt sok mindent elértünk, az apám pedig megenyhült. Most már büszke rám - mosolyodott el.
- Az én apám sosem lesz büszke rám. A szemében az egyetlen tökéletes ember Kate, a mostohatesóm. Na meg a boszorka anyja.
- Idővel ő is meg fog enyhülni - bíztatott Ashton.
- Remélem. Pedig ha tudná mit tett az a két álnok kígyó, minden más lenne.
- Mit tettek? - vonta fel a szemöldökét, mire sóhajtottam.
- Ez egy nagyon hosszú történet. Majd egyszer talán elmesélem. De még nem állok rá készen.
- Rendben - mosolygott és egy puszit nyomott a fejemre.
A következő pillanatban Mikey rontott be idegesen az ajtón. Mindketten felültünk és érdeklődve néztünk a fiúra.
- Mi történt, Michael? - kérdezte Ash.
- Clara......
- Becky! - nyitott ajtót Matt, és rögtön karjaiba vont.
- Szia Matty! - mosolyogtam.
- Gyere be - arrébb állt, míg én bementem, majd becsukta mögöttem az ajtót. - Mi járatban? - kérdezte mosolyogva és leült a kanapéra, én meg mellé.
- Sajnálom, hogy tegnap úgy leráztalak. Át akartam menni, de a fiúk elvittek az aqua parkba, és késő este értem csak haza.
- Semmi gond, megértem.
- Átjössz velem apuhoz?
- Szívesen mennék, de a nagyi megkért, hogy segítsek neki pakolni.
- Ó, persze. Megyek is, nem akartam zavarni - álltam fel a kanapéról.
- Sosem zavarsz - mosolygott.
- Majd később átnézhetnél, itt a címem - lefirkantottam neki a fiúk címét, megöleltem és átmentem a szomszédba. Becsöngettem, majd vártam, hogy ajtót nyissanak.
- Ó, szia! Micsoda kellemes meglepetés! - nyávogott Katherine, a féltestvérem.
- Ja. Apu itthon van?
- Apuci, Rebecca van itt! - kiáltotta el magát és elment. Beléptem a nappaliba és megpillantottam aput.
- Apa! - öleltem meg.
- Szia Becky! Mi szél hozott? - mosolygott kedvesen.
- Gondoltam megnézem hogy vagy, és elújságolom a jó hírt - vigyorogtam.
- Miféle jó hír?
- Turnézni fogok az Egyesült Államokban! - ujjongtam.
- Turnézni? Minek?
- Hogy népszerűbb legyek a tengeren túlon is?! - néztem amolyan "ez most komoly?" fejjel.
- Jaj, Rebecca. Hányszor mondtam már, hogy válassz másik szakmát! Az éneklésből nem lehet megélni - csóválta a fejét.
- Honnan tudod? Apa, mindig is ez volt az álmom! És most végre sikerült valóra váltanom.
- Persze, persze. Majd akkor is gondolj az álmodra, ha nem lesz hol laknod! - emelte fel a hangját.
- Köszönöm a támogatásodat! Persze, ha Kate csinál valamit az tökéletes, bármi is legyen az! - kiabáltam.
- Miről beszélsz, kislányom? Kate legalább tud reálisan gondolkodni, és nem hagyja elpazarolni az életét holmi éneklésre.
- Bármit is teszek, sosem leszek elég jó, igaz? - kérdeztem könnyes szemekkel.
- Becky! - jött volna közelebb, de én elléptem előle.
- Hagyj békén! - mondtam és elindultam haza. A könnyeimtől nem láttam rendesen, így szerencsésen neki mentem az egyik járókelőnek. Sűrű bocsánatkérések közepette fogtam egy taxit, majd lediktáltam a címet és elindultunk. Mikor megérkeztem, becsaptam magam mögött az ajtót, majd lecsúsztam a földre és sírni kezdtem.
- Becca, mi történt? - guggolt le mellém Ashton, mire megráztam a fejem, jelezve ezzel, hogy nem szeretnék róla beszélni. Felkapott az ölébe és elindult velem az emeletre. Ott letett az ágyamra, majd lefeküdt mellém. Fejem mellkasán pihentettem, ő meg a hajamat simogatta, és várta, hogy megnyugodjak. Mikor sírásom csillapodott, Ashton felé fordultam.
- Apa azt mondta, hogy az éneklés hülyeség. Azt hiszi csak elpazarlom az életemet. Nem ért meg engem.. - suttogtam.
- Amikor elkezdtem zenélni, az én apám is hasonló véleménnyel volt róla. Egy évet adott, hogy elérjek valamit, különben elküldött volna egyetemre. Ekkor csatlakoztam a srácokhoz. Az alatt az egy év alatt sok mindent elértünk, az apám pedig megenyhült. Most már büszke rám - mosolyodott el.
- Az én apám sosem lesz büszke rám. A szemében az egyetlen tökéletes ember Kate, a mostohatesóm. Na meg a boszorka anyja.
- Idővel ő is meg fog enyhülni - bíztatott Ashton.
- Remélem. Pedig ha tudná mit tett az a két álnok kígyó, minden más lenne.
- Mit tettek? - vonta fel a szemöldökét, mire sóhajtottam.
- Ez egy nagyon hosszú történet. Majd egyszer talán elmesélem. De még nem állok rá készen.
- Rendben - mosolygott és egy puszit nyomott a fejemre.
A következő pillanatban Mikey rontott be idegesen az ajtón. Mindketten felültünk és érdeklődve néztünk a fiúra.
- Mi történt, Michael? - kérdezte Ash.
- Clara......
Pont most kellett abbahagynod? A legizgalmasabb résznél? Azonnali folytatást kérek! Ez így nem igazságos!!!
VálaszTörlés