4. rész ~ Vita

Zavartan másztam ki Ashton öléből, és ültem le az eredeti helyemre. Eléggé kínos volt a helyzet, ezért inkább fogtam magam és azzal az indokkal, hogy mosdóba megyek elindultam valamerre. Már elég messze járhattam, mikor hallottam, hogy valaki a nevemet kiabálja, így megfordultam.
- Beszélhetünk? - kérdezte Luke, mire bólintottam.
- Miről akarsz beszélni? - vontam fel a szemöldököm.
- Mi volt ez az előbb?
- Mi lett volna?
- Elég furcsa volt - rántotta meg a vállát.
- Mert? Amúgy sincs hozzá semmi közöd! - förmedtem rá.
- Valamennyi azért mégis, hiszen a haveromról van szó - felelte nyugodtan.
- Miért nem mész vissza a többiekhez?
- Jól tudsz témát váltani.
- Te meg kötekedni.
- Jaj, elnézést Miss Hercegnő, bocsánatáért esedezem!
- Pocsék színész vagy - forgattam meg a szemeit.
- Persze, én mindenben pocsék vagyok. Elvégre Te vagy az egyetlen tökéletes ember a Földön. Hozzád képest mindenki egy senki! - emelte fel a hangját.
- Én egy szóval sem mondtam ezt! - tiltakoztam.
- Anélkül is tudom. El vagy telve magadtól, és azt hiszed Te semmiben sem hibázhatsz!
- Nem is ismersz! Hogy mondhatsz ilyeneket?
- Ismerlek eléggé ahhoz, hogy ezt tudjam, Ms. "Tökély" - mutatott idézőjeleket a levegőbe.
- Befejeznéd, hogy ilyen jelzőkkel illetsz? Szállj le rólam!
- Miért, csak nem bántalak? Hiszen Te olyan tökéletes vagy! Bármit akarsz megkapod, kedvedre váltogatod a pasikat. Nézd csak meg, Ashtont alig egy napja ismered máris a szájában matatsz. Igazi példakép!
- Fejezd be! Rohadtul nem ismersz, és nem tudsz rólam semmit! - kiabáltam, és próbáltam visszatartani a könnyeimet.
- Többet tudok rólad, mint hinnéd. - suttogta és elment, én meg a sírás határán állva leültem az egyik padra. Mégis, hogy értette? Hiszen alig egy napja ismer. Kétlem, hogy bármit is tudna rólam.
Miután rendesen kisírtam magam, erőt véve magamon visszamentem a többiekhez. Leültem az egyik székre és próbáltam úgy tenni, mintha mi se történt volna. Már kezdett besötétedni, mikor elindultunk. Az úton senki sem szólalt meg, Calum és Mike el is aludt. Bágyadtan bámultam ki az kocsiból és figyeltem az ablakon végigfutó esőcseppeket. Egyre jobban esett az eső, lassan már ki se lehetett látni, csodálom, hogy Ashton tud ilyen időben vezetni. Ez a nap kész katasztrófa volt. Egyszerűen nem értem Luke-ot, nem tudok rajta kiigazodni. Egyik pillanatban kedves és segítőkész, a másikban meg egy igazi tuskó. "El vagy telve magadtól" visszhangzott a fejemben ez a mondat. Ha ismerne nem mondaná ezt. Akkor tudná min mentem keresztül, és hogy egy kicsit sem vagyok öntelt. Legszívesebben felképeltem volna.
Megálltunk a fiúk házánál, én meg rögtön kipattantam a kocsiból. Kirángattam a cuccaimat a csomagtartóból és bevonultam a házba. Bailey és Ana még mindig ott voltak.
- Azt hittük már sosem értek haza - nevetett Clara.
- Na, jól érezted magad? - pattant fel barátnőm és megölelt. Nem bírtam tovább és keserves sírásban törtem ki. - Jézusom, Becca, mi történt? - nézett ijedten Ana.
- Ma-jd el-mon-dom - szipogtam.
- Gyere menjünk fel - ragadta meg a karom és húzni kezdett az emelet felé. Bementünk az újdonsült szobámba, amit a távollétünkben be is rendeztek. Vagyis tettek be friss ágyneműt, és kicsit kiszellőztettek. - Na mesélj, mi volt? - ült le velem szembe az ágyra. Kicsit deja vu érzésem volt. Elmeséltem neki, hogy milyen jól éreztem magam, a csókunkat Ashtonnal, és, hogy miket mondott Luke.
- Mekkora egy paraszt! - nézett elképedve Anastasia. - Na, majd adok én neki! - állt fel a helyéről, de megfogtam a karját.
-  Ne, ne csinálj semmit! - ültettem vissza a helyére.
- Becca, ilyeneket akkor sem mondhat! Tudja egyátalán, hogy min mentél keresztül az évek során? Tudja mennyit szenvedtél? Nem hiszem. Úgyhogy most megyek és jól beolvasok neki! - kitépte a kezét a szorításomból és elindult Luke keresésére. Pechemre meg is találta.
- Na, ide figyelj! - bökött Luke felé. - Ha még egyszer megtudom, hogy így beszélsz Rebecca-val, nem állok jót magamért! Világos?
- Hű, kemény a kis csaj - nevetett fel Michael.
- Te is kapsz! - mutatott rá nevetve.
- Miért is? - kérdezte lazán Luke. 
- Nem hiszem, hogy tudod min ment keresztül és mit kellett elviselnie.
- Jaj, várj kitalálom! Nem volt pénzük műszempillára és műkörömre? - vágott szomorú fejet, én meg elképedve néztem rá. A barátnőm abban a pillanatban felpofozta, mire kicsit hátrahőkölt.
- Azt hiszem túllőttél a célon - csóválta a fejét Ana.
- Te kis.... - lépett felé Luke, és ha Mikey nem fogja le simán neki megy a lánynak.
- Na mi van? Képes lennél megütni egy lányt? Na gyere! - provokálta, mire megfogtam a kezét és felhúztam az emeletre. Bementünk a szobámba és leültünk az ágyra.
- Köszönöm - öleltem meg.
- Ugyan, semmiség. Senki nem beszélhet így veled! - mondta ökölbe szorított kézzel. 
- Nyugodj meg - simogattam a hátát. Igaz, hogy nem látszik, de Ana simán megverne bárkit. A szőke haj és műkörmök mögött egy igazi kemény csaj rejtőzik. Talán ezért nem szabad külső alapján megítélni valakit. Sajnos én is ezt tettem anno. Azt hittem ő is olyan, mint a többi barbie baba. De, ahogy jobban megismertem rájöttem, hogy hatalmasat tévedtem. Nagyon sokat köszönhetek neki. Amíg ő nem volt az életem része minden más volt. Senkit nem engedtem közel magamhoz, mindenkit próbáltam eltaszítani. Vele is így voltam, de valami különös dolog folytán mégis képes voltam megnyílni előtte és elmondani neki mindent. Akkor dőlt le a képzeletbeli fal köztem és a világ között. Ha akkor nem segít, akkor még most is elzárkózva élnék, és nem vált volna valóra az álmom. Az emlékek felidézésének hatására kicsordult néhány könnycseppem.
- Te sírsz? - tolt kicsit távolabb magától, hogy láthassa az arcom. Nem válaszoltam csak szorosan megöleltem.
- Köszönöm. Köszönöm, hogy itt vagy és nem hagysz magamra - zokogtam.
- Mindig itt leszek. De ne sírj.
- Minden rendben? - hallottam Ashton hangját, mire felkaptam a fejem. Az ajtófélfának dőlve nézett minket.
- Nem - csuklott el a hangom. Odalépett hozzám és megölelt. Nagyon jól esett annak ellenére, hogy még mindig kínosan éreztem magam a csók miatt.
- Minden rendben lesz - suttogta a fülembe, mire még közelebb húztam magamhoz, már ha ez lehetséges volt.
- El akarok innen menni - motyogtam.
- Ne menj el, kérlek.
- Minek maradjak? Senki nem lát szívesen.
- Ne hülyéskedj. Mindannyian örülünk, hogy itt vagy. Kivéve Luke-ot, de most ne törődj vele! - eltolt magától, és hüvelykujjával letörölte az egyik kósza könnycseppet.
- Olyan rosszul érzem magam - temettem a kezeimbe az arcomat.
- Pedig nem kéne. Luke túllőtt a célon, nem te vagy a hibás - mosolyodott el.
- Talán igazad van.
- Ne haragudjatok, de nekem mennem kell, későre jár - állt fel a barátnőm, majd megölelt. - Holnap hívlak, jó? - mosolygott rám, mire bólintottam. Elköszönt tőlünk és el is tűnt.
- Menj, zuhanyozz le, addig én megágyazok - mosolygott Ash, én meg elmotyogtam egy köszit és beviharoztam a fürdőbe. Levetettem a ruháimat, majd beálltam a zuhany alá és magamra engedtem a forró vizet. Kellemes érzés volt, ahogy a melegség átjárta a testemet. Pár perc múlva elzártam a csapot, majd megtörölköztem, felvettem az egyik elnyúlt, combközépig érő pólómat, a hajamat kifésültem és kiléptem a fürdőből. Ahogy Ashton mondta, az ágyam már teljes készenlétben állt.
- Hagylak aludni, jó éjt! - mosolygott, majd elindult kifele, de megállítottam.
- Ashton..
- Igen? - fordult vissza.
- Alszol velem? - kérdeztem szégyenlősen. - Mármint, csak nem szeretnék egyedül lenni most.
- Persze - mosolyodott el.
Befeküdtem az ágyamba, Ashton meg elment fürdeni. Az oldalamra fordultam és bámultam ki az ablakomon. Már majdnem elnyomott az álom, mikor éreztem, hogy besüpped mellettem az ágy. Szembefordultam vele, és belenéztem a gyönyörű szemeibe.
- Miért nem alszol? - mosolygott rám.
- Nem tudom - suttogtam.
- Aludj. Rád fér.
- Kösz - nevettem el magam, majd átfordultam a másik oldalamra. Ash közelebb bújt hozzám, és átkarolta a derekamat, majd belepuszilt a hajamba.
- Jó éjt - suttogta a fülembe.
- Jó éjt - mosolyogtam, majd elnyomott az álom.