1. rész ~ Szerencsétlen véletlen

Sziasztok! Wow, el sem hiszem, hogy két nap alatt 7-en (!) iratkoztatok fel a blogra. Köszönöm szépen, nagyon boldoggá tettetek :) Ennek örömére meghoztam az első részt. Jó olvasást! xoxo: Jade 

- Miben segít... - nem tudta befejezni a mondatát. - Rebecca? - nézett rám meglepődve a barna hajú srác. Pontosan tudtam ki ő. Semmit sem változott, ugyanúgy néz ki, mint két évvel ezelőtt. Még mindig éreztem a fájdalmat, amit akkor okozott nekem. Legszívesebben elfutottam volna, de földbegyökerezett a lábam.
- Calum - nyögtem ki nagy nehezen a nevét.
- Te..Te mit keresel itt? - dadogott.
- Én vagyok Rea.
- De a felvételeken olyan más vagy.. - megrántottam a vállam. - Gyere be. - arrébb állt az ajtóból, hogy be tudjak menni. 
Beléptem a tágas helyiségbe. Ahhoz képest, hogy fiúk élnek itt igényesen van berendezve, a falakat sokat érő festmények díszítik, a szekrényeken porcelán tárgyak és vázák hevernek. Calum bevezetett a nappaliba, ahol a másik három fiú éppen kicsi a rakást játszott. Mikor megláttak rögtön felpattantak a földről. 
- Srácok, ő itt Rebecca Wright, vagyis Rea. Becca, ők itt Ashton Irwin, Michael Clifford és Luke Hemmings. - mutatott sorban rájuk. 
- Ti ismeritek egymást? - vonta fel a szemöldökét Michael.
- Igen, Becca egy régi barátom. - magyarázkodott Cal, nekem pedig kikerekedtek a szemeim.
- Barát, mi? - motyogtam, mire az összes szem rám szegeződött.
- Igen. Barátok vagyunk, nem? - nézett rám furán.
- Nem! Nem vagyunk barátok. Vagy talán nem emlékszel rá, mi történt?
- Kijönnél egy pillanatra? - ragadta meg a karomat, majd kirángatott a nappaliból.
- Mit akarsz? - kérdeztem dühösen.
- Mi a fene volt ez? Miért kell felhoznod a fiúk előtt?
- Ó, szóval ők ezt nem tudják.. - mosolyodtam el. - Hát akkor most fogják - indultam volna vissza, de elkapta a karomat és visszahúzott.
- Azt hittem már rég elfelejtetted. 
- Elfelejteni? Szerinted ezt el lehet felejteni? - kérdeztem remegő hangon. - Két év telt el, de még így is minden nap visszaemlékezem arra az éjszakára, mindig eszembe jut, mikor ránézek a karomra. Ezt nem lehet elfelejteni!
- Pedig jobban tennéd, ha elfelejtenéd.
- Mekkora szemét vagy! Hogy vagy képes ezt mondani? - keltem ki magamból. - Persze neked ez nem jelentett semmit, hiszen jól szórakoztál közben, nem? 
- Becca, fejezd be! Meghallják a többiek..
- Persze, a többiek a lényeg, mi? Tudod mit? Magasról leszarom ki hallja és ki nem! Hatalmasat csalódtam benned! Azt hittem szorult beléd egy kis tapintatosság, de úgy látom tévedtem - megráztam a fejem, majd otthagyva Calum-ot és a többieket kirohantam a házból.
Mivel nem igazán tudtam hol vagyok, ezért csak futottam előre. Megláttam egy erdőt, így arra vettem az irányt. Út közben elkezdtek potyogni a könnyeim, amiket próbáltam visszatartani. Csak rohantam, mint egy őrült. A sok könnytől és a hajamtól nem igazán láttam merre megyek. Legnagyobb szerencsémre megbotlottam az egyik fatörzsben és hatalmasat estem. Nekidőltem az egyik fának, majd zokogni kezdtem. Nem, nem azért mert elestem, az volt a legkevesebb. Fájtak Calum szavai. Fájt, hogy nem jelentett neki semmit az, hogy nekem ez mennyire rossz volt. Úgy kezelte ezt az egészet, mintha valami kis apró hiba lett volna, amit könnyen el lehet felejteni. Biztos, hogy az idő múlásával könnyebb lett volna elfelednem a dolgokat, de most, hogy újra itt van ez lehetetlennek bizonyul.
Nem tudom mennyi időt tölthettem el az erdőben, de egyszer csak a faágak ropogására lettem figyelmes. Valamiért nem érdekelt, hogy ki van itt s mit akar. Szerintem az sem érdekelt volna, ha éppen a kaszás tart felém és le akar mészárolni. Folyamatosan csak Calum-on kattogott az agyam és azon, hogy miért kellett így lennie. Miért kell pont ebben a bandában lennie? Miért velük kell turnéra mennem? Gondolatmenetemet egy hirtelen elém guggoló alak zavarta meg. 
- Végre megvagy - sóhajtott megkönnyebbülten Luke.
- Mit keresel itt? - suttogtam, mintha csak attól féltem, hogy valaki meghallja.
- Már mindenhol kerestelek. Gyere, menjünk vissza - felállt, majd felsegített engem is. Vagyis csak próbált, mivel nem tudtam ráállni a lábamra.
- A francba - sziszegtem.
- Mit csináltál? - utalt a lábamra.
- Megbotlottam, miközben futottam.
- Komolyabban is megsérülhettél volna. - mondta komolyan, de szemében összefutottak a nevető ráncok. Remek. Szóval szerinte ez vicces. - Na gyere - felkapott az ölébe és úgy sétáltunk ki az erdőből.
- Én nem akarok odamenni! - kezdtem el kapálózni, mint egy ötéves.
- Nyugi, Calum nincs ott. Michael és Ashton elvitték valahova.
- Akkor jó - sóhajtottam, majd a fejemet a mellkasának döntöttem. 
Kis idő elteltével beléptünk a fiúk házába, Luke pedig letett a kanapéra, majd leült mellém. Pár percig csak ültünk némán, végül ő törte meg a csendet. 
- Kérsz teát? - mosolygott rám kedvesen. 
Bólogattam, mire felpattant a helyéről és elsietett, gondolom a konyhába. Ameddig egyedül ücsörögtem körbenéztem a nappaliba. Mindenhol képek voltak a bandáról, a falon pedig lemezek lógtak. Luke visszatért két bögrével a kezében. Odaadta az egyiket, mire megköszöntem és belekortyoltam. 
- Elmeséled mi történt? - kérdezte óvatosan.
- Nem hiszem, hogy Calum szeretné, ha tudnátok - magyaráztam. 
- Én jól tudok titkot tartani - mosolyodott el.
- Na jó - sóhajtottam. - Két éve, Calum és én együtt voltunk. Ezért ismerjük egymást. Ekkor még nem volt se 5SOS, se Rea. Akkor még két normális tinédzser voltunk. És egyik nap Cal elment a haverjaival bulizni. Este pedig hazajött halál részegen. Veszekedni kezdtünk, majd...- itt elakadt a szavam és a sírás kerülgetett. - Megütött. Nem is egyszer. Én pedig csak sírtam és tűrtem, hogy ezt tegye. Nem tudtam segítséget kérni. Aztán egyszer csak meglökött és ráestem az üvegasztalra. Darabokra tört, a szilánkok beleálltak a kezembe.. A hegek még mindig látszanak. - mutattam neki a karomat és azon kaptam magam, hogy a könnyeim folynak le az arcomon. 
- Shh, semmi baj! - ölelt magához Luke. - Sajnálom. - simogatta a hátamat nyugtatásképp. 
Míg ültünk így egy darabig, aztán hirtelen belépett az ajtón Ashton, Michael és Calum. 
- Látom máris találtál magadnak vigaszt. - mondta gúnyosan Calum.
- Elég legyen! - állt fel dühösen Luke. - Miért kell bántanod?  Nem kapott már eleget tőled? 
- Haver, te még őt véded? Ezt a kurvát? Itt siránkozik, aztán pár óra múlva meg összeszed valakit, aztán máris jól lesz. 
Luke megindult Calum felé, majd behúzott neki egyet, mire a földre esett. De ő sem hagyta magát rögtön visszaütött, én pedig - Ashtonnal és Michaellel együtt - kétségbeesetten ugrottam közéjük. Mivel én a vékony termetemmel nem értem túl sokat, ezért a másik két fiúra bíztam őket. Ijedten rohantam oda a vérző arcú Luke-hoz. 
- Jól vagy? - kérdeztem remegve, mire bólintott. - Hozok jeget. - gyorsan elfutottam a konyhához és a fagyasztóhoz lépve kivettem egy csomag jeget. Visszamentem a többiekhez és óvatosan rányomtam az arcára. Ekkor lépett be Clara és Bailey, majd döbbenten néztek végig rajtunk.
- Itt meg mi történt? - fordult körbe Clara.